Köszöntjük a Kiskőrössy Halászcsárda honlapján!
A cikkben előforduló, a témához kötődő fontosabb fogalmak, kulcsszavak:
jó modor, viselkedés, viselkedési szokások, előírások, szabályok, illemtankönyv,
etikett, étkezési kultúra, étkezési szokások az ókorban, középkorban, illem,
illemtan, étkezési szokások, hagyományok története, illemkódex,
AZ ASZTALI ÖRÖMÖK ILLEMTANA AZ ÓKORTÓL NAPJAINKIG
II. rész
Az asztali illemszabályok gyakori változásának az volt a fő oka, hogy a ma
használatos evőeszközök többsége, valamint az egyéb "asztali kellékek" (Pl.
szalvéta, tányér) bevezetése több évszázadot vett igénybe. Magyarországon a
középkorban még a legtöbb ember az ujjait használta evőeszköz helyett és vagy
szolgája, vagy a saját haját vagy szakállát vette igénybe szalvéta gyanánt.
Mátyás király uralkodásának idején (1458-1490) a kanál és kés használata már
megszokott volt, de a tálban felhordott ételekből az étkezők még akkor is az
ujjaikkal vették ki az ételdarabokat. Tették ezt annak ellenére, hogy a villa
ekkor Olaszországban már ismert evőeszköz volt, bár az is igaz, hogy használata
Nyugat Európában csak a XVII. században vált általánossá. Mátyáson kívül még
sok koronás fő részesítette a tíz ujját előnyben az étkezéseknél. XIV. Lajos,
a Napkirály (1638-1715) például szintén az ujjaival halászta ki a mártásból
a csirkehúst és a burgundi fejedelemnek és kíséretének megtiltotta, hogy az
asztalánál villát használjanak. Idetartozó érdekesség, hogy Kínában és a Távol-Keleten
már Kr.e. 1200-ban használták a kést és villát helyettesítő evőpálcikát. A
kezükről és a húsról lecsepegő lé ellen kenyérszeletkékkel védekeztek, ezt
rakták a hús alá, mialatt a szájukhoz vették. Bár a szalvéta is XV. századi
találmány, mindenhol nehezen honosodott meg. Rendeltetésszerű használatával
is gondok voltak, mert a fennmaradt kultúrtörténeti feljegyzések szerint a
francia papok a szószékről prédikálták a hívőknek, hogy kezet, szájat szabad
törölni a szalvétába, de orrot belefújni illetlenség. Ebben az időben még csak
vászonszalvéták voltak, a papírszalvéták csak a XIX. században jöttek divatba.
Mátyás udvarában az egyes fogások végén az étekfogók tálakban illatos vizet
hordtak körül és ebben mosták le ujjaikat. Az udvarban felszolgált ételekről
Bonfini, a kor híres történetírója így ír: "Az ételek között a húsneműek valának
első rangon. Szarvasmarha, juh, kecske és sertés a szelidített állatok közül,
a szarvas, az őz és a nyúl a vadak közül. Az aprómarhák közt - a kacsán, fogolymadáron
és seregélyen kívül - főleg a kappan állt nagy becsben, valamint a fáczán.
A ludat jóval kevesebbe becsülték, viszont a páva husát fejedelmi étekként
kezelték." Érdekességként hozzá tesszük, hogy a pulyka ebben az időben a legnagyobb
ritkaságok közé tartozott, hazánkban csak Mátyás uralkodásának utolsó éveiben
honosították meg. A halneműek közül a mennyhalat és a csukát kedvelték a legjobban,
de a fejedelmi éteknek számító csukamájból Mátyás soha nem evett. Külföldről
angolnát és pisztrángot hozattak, a sózott tengeri halakat pedig böjt idején
ették. Beatrix királynő kedveltette meg az udvarral a piacenzai és a pármai
sajtot, olyannyira, hogy sajtkészítő mestereket telepítettek Budára Olasz és
Franciaországból. Mátyás kedvence a Beatrix húga, Eleonóra által küldött hagyma
lett, melyet sütve vagy párolva fogyasztottak húsételek mellé. Az ételek készítése
és feltálalásának módja elütött a mai és részben az akkori európai divattól
is. Bonfini szerint: "Legelőször a husneműeket adták asztalra, magyar szokás
szerint bő lére eresztve. Feltűnő mennyiségben használják ezek készítésénél
a különféle fűszereket: a szegfűt, a fahajat, gyömbért s főleg a borsot és
sáfrányt, mely utóbbit kiváló gonddal már termelni is kezdtek." A hatalmas
tálak ekkor még egymást váltották az asztalnál, mivel az egy tálból való étkezést
csak a század végén kezdte kiszorítani a tányér használata. A terítéket később
- a XVII. században - a franciák vezették be, ami hét darabból állt: tányér,
kés, villa, kanál, szalvéta, pohár és fogvájó.
Horváth Dezső